Antidecubitus termékek
Az antidecubitus termékek segítenek a felfekvés – decubitus – megelőzésében, illetve kezelésében, ha a betegség már kialakult. Ez a betegség leginkább a tartósan ágyban fekvő, vagy székben, kerekesszékben ülő betegeket érinti, vagyis a decubitus kialakulásának kockázata azoknál a személyeknél magas, akik hosszú ideig, tartósan egy pozícióban tartózkodnak (fekve, ülve). A kialakult felfekvés egy nagyon kellemetlen, a bőrön fekélyképződéssel járó betegség, ami kezelés hiányában a felülfertőződés következtében akár halálos kimenetelű is lehet.
A decubitus kialakulásának hátterében a mozgáshiány áll. A mozgáskorlátozott, vagy mozgásképtelen betegek maguktól nem tudnak testhelyzetet váltani, így a testen egyenlőtlenül oszlik el az alátámasztási felület (fekvésnél a váll, lapocka, csípő, fenék, sarok, míg ülőhelyzetnél főleg a csípő és a fenék). A bőr a megnövekedett igénybevételű és nem megfelelő szellőzésű helyeken nemcsak fáj, hanem először kisebesedik, majd kezelés hiányában az adott bőrfelület el is halhat, így nyílt seb, vagyis fekély képződik. A felfekvés megelőzhető a beteg rendszeres időközönként történő átmozgatásával, forgatásával, de hosszú távon mindenképp ajánlott az antidecubitus párnák és matracok használata, kiváltképp az érzéshiányos, érzékkieséses személyek esetében, akik az érzés hiánya következtében nem is érzékelik a fájdalmat, mely a felfekvés kialakulásának első jele lehet.
Az antidecubitus termékek legfőbb feladata:
- a mozdulatlan testre visszaható erő egyenletes elosztása a teljes testfelületen, ezzel meggátolva a kockázatot hordozó egyenlőtlenül megterhelt nyomási pontok kialakulását, (ne tudja a beteg elfeküdni, elülni egyetlen testrészét sem),
- valamint a kapilláris keringés biztosítása, tehát a bőr hajszálereiben a véráramlás segítése és a szövetek oxigénellátásának garantálása, így könnyítve meg a bőrszövet regenerációját.