Elektromos kerekesszékek
Az elektromos kerekesszékek olyan akkumulátorral működtethető gyógyászati segédeszközök, melyek elektromos meghajtásúak, így nem szükséges a használójának a kézi ereje az eszköz működtetéséhez, mozgatásához. Olyan mozgáskorlátozottak részére ajánlott az ekletromos kerekesszékek használata, akiknek a felső végtagjuk a mechanikus kerekesszékek hajtására nem képes, vagyis a karjukban, kezükben nincs elég erő. Ezen az eszközök segítségével a betegek nagyobb mobilitásra és önállóságra képesek, a kerekesszék használatához nincs feltétlenül szükség segítő partnerre, mivel ezeket a termékeket nem szükséges tolni. Használatukkal a beteg önállóan is képes a napi teendők elvégzésére, kisebb távolságok megtételére, így akár a napi bevásárlás, vagy a lakásban való közlekedésre is. Az eszközök karfáján elhelyezett konzol segítségével lehet a termékeket kormányozni, fékezni és a sebességüket állítani.
Az utcai kerekesszékek az utcán való közlekedésre alkalmas eszközökkel vannak felszerelne, mint például az irányjelző, valamint nagyobb távolság megtételére képesek, mint a szobai használatra fejlesztett társaik. A szobai kerekesszékek mérete ugyanakkor kompaktabb, így a szabvány méretű ajtókon be- és ki lehet velük menni, valamint fordulékonyságuk is jobb, így a kisebb terekben, mint amilyen egy szoba, is képesek megfordulni.
-
iTravel 1.054 összecsukható elektromos kerekesszék
Cikkszám: : 800190A Meyra iTravel 1.054 összecsukható elektromos kerekesszék ideális ... -
Meyra Optimus 2 - 2.322 Elektromos meghajtású kerekesszék
Cikkszám: : 917225Univerzális elektromos meghajtású kerekesszék főleg kültéri ... -
B-4220/X elektromos utcai kerekesszék fix "kapitány üléssel"
Cikkszám: : 71427Az irányító egység igény szerint a jobb és a bal oldalon ... -
B-4220/V Utcai elektromos kerekesszék kifordítható "kapitány üléssel"
Cikkszám: : 71423Az irányító egység igény szerint a jobb és a bal oldalon ...